"Háborúban hallgatnak a törvények." Cicero megállapításához bizonyítékok tömegét szolgáltatta a XX. század. Az "osztogatás és fosztogatás" a hadiállapotban lévőknek és győzteseknek elemi joguk volt. Átrendezhették akár az egész földrészt is, ha úgy tartotta úri kedvük, avagy jól felfogott politikai érdekük. Hogy milyen jogon? Természetesen a fegyverek jogán. Példának vegyük Stettin városát, ezt az ősi Hansa települést. Ma már Szczecin névre hallgat és a németek helyett a Lwów környékéről odatelepített lengyelek lakják. A hatalmak úgy döntöttek, hogy a Kárpátok vidékéről származók legyenek tengeri halászok és hajóépítők, míg az ő hegyi városukba Ogyessza-környéki síkföldi ukránok költözzenek (no, nem dinnyét termeszteni, mert ahhoz még értettek is volna). Valamikor Pomeránia (Stettin vidéke) és Szilézia 10 milliós népességéből 7 millió német volt. Mind "elköltöztek". S ahol erről döntöttek, ott "kellemes és emberi körülményeket" Koszogljad ezredes főszállásmester kérges kezű utászai teremtettek, Sztálin parancsára. Akik festettek, mázoltak és a potsdami Sansouci kastély parkját több százezer kaukázusi virággal ültették tele. Hát nem megható?
1945-ben, ezen a napon, délután 3 órakor kezdődött a potsdami nagyhercegi kastélyban a győztes nagyhatalmak vezetőinek, Trumannak, Sztálinnak és Churchillnek a tanácskozása. Bár nem egészen így tervezték. Eredetileg Roosevelt jött volna az USA nevében, aminek a másik két győztes kimondottan örült, hiszen Jaltában és Teheránban már összeszokott csapat lettek, értették egymás gondolkozását és humorát. De sajnos Roosevelt áprilisban meghalt, így elnökké vált alelnöke, Harry S. Truman jött el helyette. A másik probléma már a konferencia közben jelentkezett: Angliába éppen választások zajlottak, amit Churchill elbukott és Clement Attlee megnyert a Munkáspárt színeiben, menet közben váltva fel a "vén buldogot".
A porrá bombázott Berlin mellett viszonylag épen maradt kisvároska kastélya ellenben felújításra szorult, de dacolva mindennel, 36 lakosztályt rendeztek be, hogy konferenciához méltó helyszínné váljon. Az amerikaiak szobáit világoskékre, az angolokét rózsaszínre, az oroszokét pedig fehérre festették. Kialakították a tanácstermet is három bejárattal. Mivel a rekviráló brigádok egész Berlinben nem találtak olyan nagyméretű kerek asztalt, amelyre szükség lett volna, ezért azt a moszkvai "LUX" gyárban készítették el és repülőgépen szállították a helyszínre a végül 3,05 méter átmérőjű berendezést. Sztálin kapott egy sötét bőrgarnitúrát és egy nagy tölgyfa íróasztalt, Churchill neogótikus szekrényeket a babelsbergi kastélyból és Truman klasszikus bútorokat a Márványpalotából.
Az első hivatalos ülésen a kormányfők, külügyminiszterek és azok helyettesei vettek részt, a tanácsadóikkal együtt. A katonai tanácsadókat az első körben egy szovjet javaslat foglalta el, miszerint meg kellet határozni, hogy miképpen osszák szét a német haditengerészet megmaradt eszközeit. A jóvátétel kérdésében az oroszok egyébként is mindenek elé helyezték a saját igényeiket és Sztálin nem is volt hajlandó addig tárgyalni a konferencia előzetesen bejelentett programjáról - "Németország demokratizálásáról és nácitlanításáról" -, amíg előzetesen és nagyvonalakban Trumannal ebben a kérdésben meg nem állapodtak. Csak ezután kezdődött el az érdemi rész. Először is deklarálták, hogy az Egyesült Államok, Szovjetunió, Anglia valamint Franciaország átveszik Németország egész területén az állami főhatalmat és azt a saját megszállási övezeteikben szuverén módon gyakorolják.
Fő ütközőpontnak azonban megmaradtak a határok kérdései és az ezekkel kapcsolatos békeszerződési ügyek. A kisebb európai hatalmakkal, akik a második nagy háborúban ellenségeik voltak, hamar végeztek. (Némileg jelképes értékű, hogy velünk magyarokkal is a békeszerződést Párizsban, a francia külügyminisztérium "Óra termében", azon az asztalon íratták alá, amelyen Robespierre feküdt sebesülten hajdan, mielőtt a guillotine alá vitték volna...) Potsdamban a lengyel kérdés majdnem szakításhoz vezetett, ugyanis Szovjetunió ragaszkodott azokhoz a lengyel területekhez, amelyeket még a Molotov-Ribbentrop egyezmény kapcsán a németektől "kaptak". Ugyanakkor követelték egész Kelet-Poroszországot is... Az oroszok ugyanakkor ebből a tárgyalási körből kivonva, később a cseheknél elintézték, hogy az akkor Csehszlovákiához tartozó "Ruszinszkót" (Kárpátalját) külön államközi szerződéssel megkaphassák.
Az így kierőszakolt határmódosítások miatt seregnyi nemzetközi bonyodalom támadt. Például a német-lengyel Odera Neisse határ egészen 1973-ig csak "de facto" létezett. Mivel a potsdami konferencia határozata értelmében Németországot egységes egésznek kellett felfogni (ebben a rendben az akkor még létező Kelet-Németország csak "rész" volt és a két német terület között is az úgynevezett "belnémet határ" állt fenn) és az NSZK nem ismerte el a határt ténylegesnek eddig a dátumig.
Az osztozkodásból a franciák is kivették a részüket. Jutott nekik egy-két olasz hágó az Alpokban. A jugoszlávok is... Ők megkapták az olaszoktól Isztriát.
A jóvátétel kérdésében az amerikaiak addig húzták az időt, amíg pontosan fel nem derítették, hogy gazdasági helyzet Németországban olyannyira rossz, hogy elvinni semmit sem tudnak, ámde rövidesen segélyezniük kell a volt ellenfelet. Az oroszokat mindez nem zavarta. A saját zónájukból minden teketória nélkül elhurcolták a jóvátételi igényük szerinti gyárakat és termékeket... és elkezdték a kitelepítéseket. Ekkor került a birtokukba például a Leica fényképezőgép dokumentációja és gyártósora s lett belőle "Kijev fotóáppárát", vagy a BMW motorkerékpárgyár és megszületett az "Izs", az Opel kisautóból lett a "Moszkvics" és így tovább...
A potsdami "jogosítványok" alapján Európában hatalmas pezsgés indult be. A szlovákok a magyarokat ebrudalták ki, míg a görögöket a bolgárok... A csehek megszabadultak majd 3 milliónyi sziléziai némettől (kzöben az amerikaiak sem engedték vissza a háború alatt Kaliforniából kitelepített 250 ezer japánt), Sztálin tovább a krími tatárokat, csecseneket, a volgai németeket és a zsidókat küldte a "kellemesebb szibériai klímára". Az utóbbiaknak igen álságos módon még autonóm területet is adott...
Maga a helyszín története sem egészen érdektelen. A Cecilienhof megépítését 1912-ben rendelte el II. Vilmos császár és a kivitelező céggel 1 millió 498 ezer márkában állapodtak meg, valamint a három évvel későbbi befejezésben. Ezt persze nem tarthatták be, hiszen 1915-ben már javában zajlott az első világháború, a nagy építkezések Európában mind leálltak. Végül 1917-ig kellet várni az átadásra. Frigyes Vilmos és Cecília hercegnő a lemondásuk után csak 1926-tól élhettek ismét a Paul Ludwig Troost tervei alapján készült kastélyban - 1945-ig.
Akkor a kor legmodernebb és legelegánsabb lakáskultúrájával berendezett 176 szoba minden berendezését hátra kellett hagyniuk. A holmikat a potsdami konferenciára való tekintettel a Jungfern tó partján élő kisbérlőknek adták ki, ahol egy tűzvész elpusztított mindent.
A konferencia után a nagyközönség előtt megnyíltak a ház kapui. Már akkor sem kellett nagy fantázia ahhoz, hogy kitalálják, előbb-utóbb luxushotel lesz belőle - ami 1960-ban meg is nyílt. Legutóbb, nem is olyan régen, a turistaszezon kellős közepét megszakítva, 2007-ben itt tartották a G8 találkozót...
