"Panem et circenses" - tartja a régi rómaiak mondása, ami ingyen lisztet és cirkuszi játékokat tart a nép számára kívánatosnak - avagy szó szerinti fordításban: kenyeret és cirkuszt! A kenyér jelentése egyszerű, a cirkuszé viszont árnyaltabb annál, mint első látásra tűnik. Utóbbi ugyanis nem egyszerűen azt jelenti, hogy a jónép számára biztosítani kell a szórakozást, hanem azt is, hogy a szórakozás fontos szelepe a társadalmi feszültségeknek. Különösen vészterhes időkben lehet szedatív hatása egy nevetéssel és felejtéssel teli estének. Felmérések, elemzések, s maga a politikai szürke hétköznapjai bizonyítják, mennyivel könnyebb elfogadtatni népszerűtlen intézkedéseket, ha biztosítva van a gőz kiengedése. Ha ez igaz, mai történetünk főszereplőjének, és hasonló munkát végző számos más kollégájának sokat köszönhet az Egyesült Államok mindenkori kormánya...
1910-ben, ezen a napon született William Hanna amerikai rajzfilmalkotó, rendező, rajzoló, producer, zenész, énekes, szinkronszínész és vitorlázó, az új-mexikói Melrose nevű falucskában. Hét gyerek közül ő volt a harmadik, és egyedül fiú. Később állította, hogy ebből semmilyen konfliktus nem származott közöttük, de az otthoni klíma önéletrajza szerint is "temperamentumos, ír-amerikai" volt.
Hannáék sokat költözködtek, apja, John munkája miatt. Vasúti építkezéseken, majd víz-és csatornarendszerek felállításánál volt szakmai főfelügyelő, ennél fogva kettőnél többször sehol nem karácsonyoztak. Három éves volt, mikor az oregoni Baker City-be pakoltak át, aztán a utahi Logan következett, majd két éven át Kaliforniában éltek, Sand Pedróban. 1917-ben innen is továbbálltak és átköltöztek Watts városába. Tizenkét éves korában belépett a cserkészek közé, ami fontos állomás életében, hiszen haláláig a mozgalom lelkes tagja maradt és a 75 éves korában megkapott "Distinguished Eagle Scout Award" nevű díjra büszkébb volt, mint bármely más filmes és állami kitüntetésre. Ezen kívül kiválóan játszott szaxofonon és egy kvartettben is énekelt, - ha épp nem vitorlázott.
A nagy gazdasági világválság az ő életét is majdnem kerékbe törte: az iskolából, ahol újságírónak és építészmérnöknek tanult, kiesett, majd miután színházi munkahelyéről leépítés miatt kirúgták, egy autómosóban kellett dolgoznia. Nővére aktuális udvarlójának köszönhette, hogy a nagy lejtő után elindult vele az élet: munkát kapott a Pacific Title and Artnál, ahol filmekhez gyártottak főcímeket. Itt derült ki, milyen jól rajzol. Húsz éves volt, mikor szerencsét próbált a Harman and Ising animációs stúdióban, ami akkoriban a Looney Tunes és a Merrie Melodies (nálunk Bolondos dallamok címen futottak) sorozatokat készítette. Noha Billnek nem volt rajzi vagy filmes előképzettsége, hamarosan a Rajz- és Festő Szakosztály vezetője lett.
Mikor az MGM bevásárolta Harmanéket az istállójába, a tehetséges ifjú újabb projektvezetői munkákat kapott. Egy év létrakoptatás után itt találkozott Joseph Barbera-val. Pont egymás előtt volt az asztaluk. Joseph szerint Joseph hívta el sörözni munka után Williamet, William szerint William hívta el sörözni munka után Josephet, ami jól illusztrálja, milyen csúszós terep az önéletrajzok szavahihetősége... Az viszont tény, hogy hatvan éven át barátok maradtak. A huszadik század nagy örömére nem csak a közös sörözés, hanem a közös munka örömeit is felfedezték, így egy hónappal az egymás mellé költöztetés után már a jövőbeni rajzfilmjüket tervezgették. Szakmailag nagy segítségükre volt, a cégen belül pedig roppant jó stratégiai partnerük lett Tex Avery rendező és rajzoló, aki korábban Dodó Kacsát és Tapsi Hapsit alkotta meg a Warner Brothers számára.
1940-ben, harminc évesen érkezett el számára az idő. Sikerült nyélbe ütniük Barbera-val az első közös filmjüket, a Puss Gets the Boot-ot (amit egy népszerű képregény ötletéből írtak, és egy macska meg egy egér csatájáról szólt). Sikerült egyből Oscar-díj jelöléssel indítaniuk, a legjobb animációs rövidfilm kategóriában. Innen akár egyenes is lehetett volna felfelé az út, ha nem találkoznak egy rosszindulatú, bár kétségtelenül zseniális producerrel, Fred Quimby-vel. Fred egész életben egyedül a Harman and Ising-hoz volt hűséges, mások nem igen kedvelték, és ő sem kedvelt senkit. Az MGM-es státusza révén könyörtelenül ráerőszakolta magát az Oscar-várományos fiatalok stáblistájára, noha nem tett semmit a produkció érdekében: ez volt az ára annak, hogy aranykezével felkarolja az ifjakat. Az Oscar-jelölés után nem sokat gondolkoztak rajta, mi legyen az új projekt: sikert hozó első filmecskéjük két főszereplőjéből terveztek sorozatot készíteni. Quimby hallani sem akart róla, hogy valami újabb "idióta macska-egér firkát" vezényeljen le, de Billt és Josephet nem érdekelte a véleménye, inkább a kirúgás veszélyével a fejük felett precízen kidolgozták saját meséjük első néhány epizódjának történetét, és vázlatait. Mindezek annyira felülmúlták a várakozásokat, hogy Fred Quimby, ha nem is túl nagy örömmel, de engedélyt adott a forgatásra. A címe egyszerű volt és könnyen megjegyezhető: Tom and Jerry.
Hogy a világraszóló dolgok mögött gyakran mennyire átgondolatlan, de annál intuitívabb alapok állnak, azt jól mutatják Hanna visszaemlékezései az első, '40-es film előzményeiről: "Tudtuk, hogy két karakterre lesz szükségünk, meg hogy valami konfliktus kell bele, és üldözés meg akció. Egy macska fut az egér után - jó alapötletnek látszott." Fred Quimby hétszer állt a Oscar színpadán, köszönhetően a Tom és Jerry-nek, de a két fiút egyszer sem hívta fel a színpadra...
Az öreg 1955-ben szerencsésen nyugdíjba vonult, Hanna és Barbera pedig az MGM Animáció Osztályának vezetői lettek - bár nem sokáig. A cég animációs részlege ugyanis kezdett csúnyán befulladni. Fred Quimby annak idején minden ellenkezés, könyörgés, gazdasági elemzés ellenére az utolsó centet is megpróbálta kifacsarni a Tom és Jerry-ből, de közeledett az idő, amikor meg kellett állni, mert nem maradt már lenyúzható bőr a két állatkán. Öt éven át próbálkoztak különféle sorozatokkal, de egyik sem ütötte meg a macska-egér széria sikerét. (Akkor még nem tudták, hogy ez soha életükben nem fog sikerülni.)
1944-től, legalábbis papíron már saját cégük volt, de miután az MGM animációs irodája '57-ben megszűnt és át kellett szerződniük a Columbia Pictures-höz, akkor értették meg, milyen fontos, hogy teljesen és végleg a maguk lábára álljanak. Szerencséjükre ekkor érkezett el az USA-ban a televíziózás aranykora: 1960-ban végre újra teli találatot lőttek és Emmy-díjat kaptak a Foxi Maxiért. 1963-ban saját stúdiót építettek Kaliforniában, és már küszöbön volt a következő óriási nemzetközi siker, a The Flintsones. Ami valójában a The Honeymooners című vígjátéksorozat paródiája volt.
A 60-70-es években több mint száz különféle sorozat és összesen több mint 3000 rajzfilmecske került ki "Bill és Jo" stúdiójából - többek között a Maci Laci, az Atom Anti, a Fantasztikus Négyes, a Scooby Doo és a koprodukcióban gyártott Hupikék Törpikék.
Végül a Hanna-Barbera Productions-t is utolérte a végzete: elkezdett veszteségessé válni. A céget már egészen korán, 1966-ban el kelett adniuk a Taft Broadcastingnek, bár ez csak háttérművelet volt, 1991-ig a két cimbora maradt a vállalat feje. Amikor a felvásárló cég is lejtőre kapcsolt, a Turner Broadcasting System vette meg 320 millió dollárért. Hanna és Barbera még ekkor is ott maradhatott tanácsadóként, de a vezető pozíciótól meg kellett válniuk. Időnként kijöhettek egy-egy "show"-val, például a '94-es The Flintstones-szal és 2002-ben egy újabb Scooby-Doo-val.
Negyven éven át próbálták minden erejükkel felülmúlni a végtelenül egyszerű Tom és Jerry-t, de nem sikerült. A 165 epizód varázsának receptje ugyanis nem volt a kezükben. Egyszerűen csak minden klappolt: az emberek látni akarták, hogyan próbálja Tom megölni Jerryt, vagy éppen Jerry Tomot, és amikor túl közel jutnak hozzá, inkább kibékülnek. Egyes vélemények szerint valahol mélyen, akaratlanul a hidegháború pszichológiai árnyképe húzódik meg a világsiker háttérben. Ez a megállapítás a felnőtt lakosságra igaz lehet, de igaz-e a gyerekekre?
William Hanna 2001 tavaszán halt meg torokrákban. A Cartoon Network egy nagyon kedves, húsz másodperces filmecskével szakította meg adását, végén egy egyszerű üzenettel: Hiányozni fogsz.
