A csodák, látomások és jelenések éppen úgy a történelem részét képezik, mint a háborúk és a politikai cselek. Hatásukat tekintve hatalmas utóéletük van: templomok, rendek, városok születnek a nyomukban, és azt sem túlzás állítani, hogy ma ismert nagy vallásaink mind egy-egy látomásból szökkentek szárba. Racionalizmusra csábuló korunkban ennek igazságtartalmát persze szájhúzogatással vesszük tudomásul: vagy igaz vagy nem. Az elmekórtan szemszögéből Mózes, Buddha vagy Mohamed "paranoid-skizoid epizódot" átélő személyek voltak, se több, se kevesebb. A történész szempontjából "valami történt", fényjelenség, időjárási esemény vagy legalábbis egy katartikus felismerés. Akárhogy is volt, a vallások valódi, tényszerű kezdete sajnálatos homályba vész. A legvalószínűbb, hogy különféle korai népcsoportok nemzedékről nemzedékre hagyományozódó eredetmítoszai, személyes történelmük és jelenbeli eseményei keveredtek össze szomszédos vagy átvonuló idegen közösségek meséivel, hit-motívumaival. Ebből aztán lenyűgözően gazdag narratívák születtek, majd leegyszerűsödve és tisztára mosva hagyományozódtak át a már írott történelem lapjaira, például úgy, hogy valaki látott valamit. Vallástörténeti szempontból nem érdemes rákérdezni az igazságra, mert a kérdésekre adott válasz minden esetben maga a hit. Ha viszont a tények lomtárában kutatunk, meglehet, hogy a valóság lehangolóan prózai lesz...
1917-ben, ezen a napon három parasztgyereknek megjelent a Szűzanya a portugáliai Fátima városka melletti Cova da Iria nevű helyen, immáron második alkalommal. A történet részletei ettől a ponttól fogva kizárólag a római katolikus egyház által jóváhagyott, és 1930 októberében szentesített közlésekből származik, így inkább hasonlít esti mesére, mint a valóságra.
A hét éves Jacinta Marto, a kilenc éves Francisco Marto és a tíz esztendős Lúcia de Jesus dos Santos délelőtt még egy nyájat őrzött a közeli domboldalon. Ahogy közeledtek a déli órák, elmondták szokásos rózsafüzér-imádságukat, és tovább játszottak, állítólag pont azon a helyen, ahol később a bazilika is felépült. Ekkor már egy órája vihar készülődött, a gyerekek így joggal hitték, hogy a hirtelen feltámadt sugárzó fény villám volt. Teljesen érthetően megijedtek, haza akartak szaladni, de útjukat állta a második villám (egy tölgyfabokornál, ahol ma a kápolna áll). A fényjelenség nem tűnt el, és ahogy a gyerekek közelebb merészkedtek hozzá, megláttak benne egy világító nénit, aki rózsafüzérrel a kezében arra figyelmeztette őket, hogy imádkozzanak sokat és öt hónapon keresztül minden hónap tizenharmadik napján dél körül jöjjenek el ide.
E napon többet nem is mondott neki a "Napnál ragyogóbb" Szűzanya, ámde július 13-án feltárta előttük a három titkot. Elsőként megmutatta a "Pokol Látomását".
„Szűzanya egy hatalmas tűztengert mutatott, ami a föld alatt látszott. Emberi formájú démonok és lelkek voltak alámerülve, mint égő, átlátszó széndarabok, mind megfeketedett vagy bronz színben ragyogott, a tűzvészben lebegtek, majd az égbe emelkedtek a lángok segítségével, amelyek belőlük indultak füstfelhőket okádva, majd körülvéve minket súlytalanul, fájdalmas és kétségbeesett sikolyok és nyögések közepette visszahulltak. Nagyon megrémültünk, reszkettünk a félelemtől." 1919-től kezdve a katolikus egyház kézbe vette az eseményeket, így a beszámolók, leírások és minden más hallott, látott jelenség leirata egyházi szöveggondozáson ment át, így nehéz megmondani, mindebből mi volt a gyerekek saját, személyes élménye. Mindhárman kicsik voltak, egy-két éve jártak iskolába, írni-olvasni csak üggyel-bajjal tudtak és a hitélet iránt egészen addig nem mutattak kiemelkedő érdeklődést. Életük nagy része azzal telt, hogy a fátimai környéken játszottak és birkákra vigyáztak, olykor meg a felnőtteknek segítettek a mezőgazdasági munkákban. A jelenések összetettsége és precíz irodalmi nyelve legalábbis kérdéses, hogy tőlük származik-e.
A július 13-i jelenéskor feltárt második titok az első világháború végéhez közeledvén megjósolta a második világháborút és azt, hogy ha Oroszország "elterjeszti tévtanait a világban", az háborúkat és az Egyház üldözését fogja okozni. A harmadik titok egy pápa elleni merényletről szólt.
Augusztus 13-án a gyerekek lemaradtak a műsorról, mert a helyi prefektus letartóztatta és kihallgatta őket, sőt azzal fenyegetőzött, hogy ha tovább hazudoznak, forró olajban főzi meg mindhármukat - szerencsére nem így történt, és hat nappal később Szűz Mária bepótolta az elmaradt jelenést. A szeptemberi jelenést már a helyi egyházfi és egy kisebb tömeg is látta, október 13-án pedig, amikor már országszerte híre ment a dolognak, egyes becslések szerint hetvenezer ember nézte végig a Rózsafüzér Királynőjét, s azt, hogy a Nap hatalmas, forgó tűzkerékké változva a földre zuhan. Ez, a napcsoda néven elhíresült jelenés volt az utolsó.
Sok évtizeddel később egy újabb részlettel egészült ki a visszaemlékezés. Eszerint a gyerekek égi inzultálása már 1916-ban elkezdődött: akkor tavasztól őszig több alkalommal egy angyal jelent meg előttük, imádkozásra és bűnbocsánatra szólítva fel őket.
A "fátimai miasszonyunk" körül sajnálatosan gyanús események bújnak meg. A háromból két gyerek emlékezéseit nem ismerjük, mert pár évvel a történtek után spanyolnáthában meghaltak. Egyedül Lúcia élte túl a vészterhes időket, aki kis túlzással szentként tisztelt karmelita apácaként, 2005-ben halt meg, 98 éves korában. A "felfedett titkok" az ő levelein, közlésein, valójában azonban a római katolikus egyházon keresztül jutott el a nagyközönséghez, sok részlet nem is 1917-ben, hanem jóval később. Az üzenetek nyilvánosságra hozása több ütemben zajlott és mindig nagyon fontos belpolitikai szituációk kellős közepén.
Mary Vincent a Katolicizmus a második Spanyol Köztársaságban című könyvében egészen kemény következtetést von le. Vincent szerint egyáltalán nem véletlen vagy a rosszindulat műve, hogy a fátimai jelenés és a nacionalista, fasiszta csoportok közötti kapcsolatnak számottevő bírálója akad. "Lucia nővér kinyilatkozásainak időzítése több mint szembetűnő: pont a második világháború előtt figyelmeztet a második világháború kitörésére, és mindig nagy hangsúlyt fektet Oroszországra. Ez a Szűzanya feltűnően antikommunista..." A háború utáni közzétételek a hidegháború kontextusában kapják meg igazi értelmüket; mikor a Köztársaság megerősödött, a Szűzanya is melléállt, ha változott a politikai klíma, vele változott ő is.
Ha ez igaz, akkor a történet, legalábbis részben, visszafelé íródott: az új köztársaságnak vallásos megerősítésre volt szüksége, különösen a háború előtt, amihez kapóra jött egy nagyon homályos, de valószínűleg megtörtént esemény. 1917-ben újságok, naplóbejegyzések, fotók bizonyítják, hogy valamiről hallottak, valamit láttak nagyon sokan. A három gyerekről több fotó is készült, de sokan vitatják, hogy mindegyiken ők szerepelnek-e, amiként azt is, hogy a későbbi Lúcia nővér az volt-e, akinek mondta magát.
Ha nem, akkor felvetül két nyugtalanító kérdés. Egyrészt mi értelme lett volna ennyi embernek kilencven éven át részt venni egy hazugságban? Továbbá, ha hazugság az egész, a gyerekek meg nem láttak semmit, pontosan ki és milyen okból és módon szervezte meg a nagy átverést? Mindenesetre két évvel az események után máris elkezdték építeni a helyszínen a Jelenési kápolnát, 1921-ben megtartották az első szentmisét, rá egy évvel elkezdődött a kánoni per, '27-ben pedig maga a püspök tartott hivatalos ünnepséget Cova da Iriában. A történetből tehát valami biztosan nem kitaláció...
A jelenések utótörténete hosszú: pápák, bíborosok és más egyházi méltóságok egész sora kereste fel a szent helyet, többek mellett II. János Pál pápa háromszor is. Manapság évente öt millió látogatót fogad Fátima, melynek teljes gazdaságát lefedi a vallási turizmus.
