Egyszer minden blognak vége szakad. Ha másért nem, mert megunják írni. „Ma nem történt semmi érdekes. Ez van.” – íródik le naplók ezreinek utolsó lapjára. És tényleg: ha nem történik semmi érdekes, minek írni róla?
2014-ben ezen a napon indul a Jelzőfény nevű blog, s ha valamiért majd egyszer befejeződik, bizonyosan nem azért, mert „ma sem történt semmi érdekes”. Amikor ez a történet (tudniillik történetek lesznek itt publikálva, megtörtént történetek) elkezdődik holnap, július 1-ét írunk. Tekintsünk úgy e holnapi dátumra, hogy aznapig, a valóság ellenére, ám hagyományaink szerint Krisztus születésétől fogva 2013 darab július 1-e zajlott le az emberiség történetében, és a 2014-ik éppen zajlik. Ezt megelőzően, ahogy a régmúlt felé haladunk, egyre nagyobb homályba vesznek a pontos dátumok. A nagy ókori birodalmak fontos eseményeit még gyakran napra pontosan ismerjük. Aztán már csak évek számai jönnek, végül évszázadoké, aztán a bizonytalan ezredek következnek, utánuk a tíz és százezredek, aztán semmi. Szó szerint: semmi.
Belátható tehát, hogy rengeteg július 1-e történt. Ennek tükrében, tegyük fel, hogy nagyon hosszú életű leszek és még hatvanöt éven át fogom írni a blogot. Ebben az esetben mindössze hatvanöt lehetséges eseményt lesz módom kiválasztani mindabból a rengetegből, amik ezen a több ezer július 1-én megtörténtek. A rákövetkező napon már július 2-át írunk, és így tovább, növekvő sorban: minden nap történt valami, ami sorsdöntő volt vagy csupán szép történelmi példázatai egy kornak, amit talán éppen mi, itt és most ismétlünk, mint a bukott tanuló az évfolyamot.
Tehát mi lesz a Jelzőfény? Egy naponta megjelenő történelmi blog, némi illusztrációval, képpel vagy zenével, mikor mivel fűszerezve. Az emberi időszámítás legrégibb napi pontossággal meghatározott történelmi eseményétől kezdve 2013 adott naptári napjáig tartó esetekből merít. A „történelmet” nem a tankönyvek pépesített, művi, noha szükségszerűen leegyszerűsítő gyakorlatában értelmezi, annak kereteit a határterületekre is kiterjeszti: művészettörténet, politikatörténet, sporttörténet, helytörténet, kriminalisztika és egyéb területeket is érinteni fog, mikor mit kíván meg az adott téma.
Az események két dologban mindig közösek: a maguk korában fontos kataklizmák előjelei, meghatározó vagy olykor lezáró pontjai voltak, remekül illusztrálva a kort és sajátos légkörét. A másik fontos szempont, hogy számunkra, 2014-ben élőknek fontos jelzőfények. Történelmi példabeszédek egy olyan úton, melyen éppen újabb sorsfordító események felé sodródunk. Sajátosan magyar, cseppet sem korrekt és önhízelgéstől duzzadó múlt-narratívánk is távolabb sodor minket a kontinenstől, amelyhez oly régóta és oly kétségbeesetten próbáltunk tartozni. Néha sikerült hosszabb, rövidebb időkre, de inkább csak úgy, mint egy bárka a nagy hajóhoz kötözve: közelebb, távolabb, közelebb, távolabb. E blog a maga szerény keretei között, és legkevésbé sem a világmegváltás igényével, de a múltról való közös gondolkozás egyik lehetséges fóruma, beszélgető helye szeretne lenni.
A blog írója nem történész. A bátorságot mégis onnan veszi, hogy ilyesmibe vágjon, mert érintve érzi magát, mind Európa, mind Magyarország közösségének tagjaként felelősséget érez és hisz abban, hogy mindenki a maga eszközeivel tegye, amit meg tudni tenni, ha mást nem, legalább kísérletet. Reményeim szerint a kommentek, levelek megjelenése jól illusztrálja majd azokat a feszültség-rendszereket, mik a múltunk piszkaiból fakadnak.
A blog egyben tisztelgés is. Dömölki Lajos történész 1991 és 2001 között a Fejér Megyei Hírlapan megjelent Napi Krónika című sorozatával nagyon hasonló aggodalmaktól vezérelve próbált fényt gyújtani a sötétben. Jelen sorok írója akkor még kisgyerek volt, de már akkor beleszerelmesedett a történelembe, nagyrészt azoknak a cikkeknek köszönhetően. Nem biztos, hogy e nélkül sosem érdekelte volna a történelem, de lehet, hogy nem.
„Lehetne-e egyféle mintát adni a másképpen gondolkodás értékeiből, de egy kicsit úgy, hogy érzékenyen a napi dilemmákat is feloldjuk, intellektuális támaszt adjunk az olvasónak, segítsük eligazodását az eszmék hirtelen támadt hullámverésében?” – kérdezte Dömölki saját szerkesztőjétől huszonhárom évvel ezelőtt, a sorozat indulásakor. A választ nem tudom. De teszünk egy próbát. Holnap kezdjük.
