Akár tetszik, akár nem, múltunkhoz, jelenünkhöz és jövőnkhöz hozzátartoznak a szörnyetegek. Arcélük, tetteik, életük szerves része történelmünknek, közgondolkodásunknak, populáris kultúránknak - viszonyítási pontok. Ezt ők is pontosan tudják, és sokukat éppen a bizarr hírnév vonz a "pálya" felé. A szörnyetegek megmutatták nekünk: ezek is mi vagyunk vagy legalábbis lehetünk, ez is benne rejlik az emberben, és oly magasra taksált nyugati kultúránkban: ők mi vagyunk - legyen ezt bármilyen rettenetes is kimondani. A mi közösségünkben született és működött Hasfelmetsző Jack és Andrej Csikatyilo egyaránt. Bűneik elévülhetetlenek, de a mi bűneink is: a mi társadalmunk teremtette őket és tartotta benne közös emlékezetünkben. 1989-ben a Marilyn Manson nevű banda nem véletlenül rakta össze zenészeinek nevét filmsztárok és sorozatgyilkosok nevéből: ezzel azt a kritikát fogalmazták meg, hogy a társadalom és a sajtó szemében egy tőről fakadnak: rettegéssel vegyes csodálattal bámuljuk őket. Hogy miért? A kutatások azt mutatják, a sorozatgyilkosok iránti kétségtelen össztársadalmi csodálat abból fakad, hogy ők képesek és mernek átlépni bizonyos közösségi tabukat, melyekre dühösebb pillanataiban már mindenki gondolt, de nem mert megtenni. Mai történetünk főszereplője nem volt dühös senkire. Ő egyszerűen csak úgy tekintett embertársaira, mint kreatív hobbijának alapanyagaira...
1984-ben, ezen a napon hunyt el Ed Gein, minden idők egyik leghírhedtebbé vált sorozatgyilkosa. A 77 éves férfit a Stove Hall-i Mendota Mentálhigiéné Intézet kellemes közegében, tüdőrák okozta légzési elégtelenség miatt érte utol a halál. A rendőrség pedig 27 évvel korábban...
1957. november 16-án, a helyi vasárú bolt tulajdonosa, Bernice Worden eltűnt. Nem is lett volna olyan feltűnő, csak hát nem ez volt az első eset Plainfieldben. Az utóbbi években errefelé rendszeresen eltűntek emberek, válogatás nélkül férfiak, nők, gyerekek. Elindultak munkába, iskolába vagy italozni a kocsmába, és aztán égen-földön többé nem látta őket senki. Bernice azonban köztiszteletben álló tagja volt a kisvárosnak, mindenki jól ismerte. A boltja forgalmas helyen volt, és így véletlenül azt is többen tudták, ki volt aznap az utolsó vevője: a kedves, félénk és szótlan Ed Gein, aki zárás után is ott ólálkodott a bolt körül, mint egy kutya, aki szagot fogott. A gyanú oly egyértelmű volt, hogy a rendőrség házkutatási engedélyt kért, hátha találnak Ednél valamit, ami nyomra vezet. Arra gondoltak, esetleg adósságot halmozott fel Bernice-nél, összevesztek és egy pofon nagyobbra sikeredett a kelleténél.
Arthur Schley, a Waushara megyei seriff soha nem megy be abba a házba, ha előre tudta volna, mit talál odabent. Az első, amit a rendőrkollégákkal észrevettek, az a rettenetes szag volt. Alig tudtak bemenni az ajtón, olyan bűz áradt bentről. Miután sikerült bejutniuk, áthatolhatatlan káosz fogadta őket: rothadó ételek, ruhák, tárgyak, újságok és mindenféle kacat borította az emeletet, a konyhát, a nappalit. Art éppen a konyhát fésülte át az elemlámpájával, mikor valami végigsöpört a kabátján. Megpördült: és ott volt vele szemben Bernice Worden: egy gerendáról lógott, nyaktól ágyékig felvágva, mint egy disznó, gondosan kibelezve - fej nélkül. És ez még csak a kezdet volt. Miután a rendőrök nagy nehezen magukhoz tértek a sokkból, akkor következett csak a többi meglepetés. A ház berendezési tárgyai, bútorok, díszek mind emberekből voltak: először a konyhai tálakat és mélytányérokat vették észre, amik emberi koponyából készültek, aztán a szemétkosarat, ami gondosan kicserzett bőrükből. Az ágya sarkain koponyák díszelegtek, a nappaliban álló lámpa buráját egy kinyújtott emberi arcból készítették, az ablakredőny zsinórjára egy pár emberi ajak volt feltűzve fogantyúként, a székek huzata emberi bőrrel voltak bevonva.
Ezután találták meg a "ruhákat": először egy fűzőt, ami egy női felsőtest lenyúzott bőréből készült, majd egy láb bőréből összemachinált bokavédőt - továbbá maszkokat női arcokból, egy övet, női mellbimbókból összevarrva. És volt néhány dolog, amiről Ed még nem döntötte el, mihez kezd velük. A korábban eltűnt kocsmatulajdonos, Mary Hogan lenyúzott koponyája egy dobozban hevert, Bernice fejétől nem messze, ami egy vászonzsákba volt bedobva. A Mary arcából készült maszk egy papírzacskóba csomagolva várta a sorsát. A tűzhelyen egy szív volt előkészítve serpenyőben, amiről később megállapították, hogy valaha Bernice mellkasában dobogott. Női koponyák, négy darab orr, körmök mindenfelé. Ami a legjobban megdöbbentette a rendőröket, a kivágott női nemi szervek, amiket cipős dobozokban gyűjtött, volt már összesen tizenegy darab belőlük. Ezenkívül egy halom zsugorított fej díszítette a szobákat - annak idején ezek készítésével kezdte új kreatív hobbiját. Utóbbiakhoz az ötletet náci folyóiratokból vette, akikért amúgy is rajongott.
A kihallgatás majdnem kudarcba fulladt, mivel Arthur hadnagy sokkos állapotba került a házkutatás után. Aztán kitisztult a feje, és félholtra verte a gyanúsítottat, úgyhogy gyorsan átadták másnak az ügyet. Ed elmondta, hogy 1947 és 1952 között legalább negyven látogatást tett a temetőben, ahonnan holttesteket ásott ki, lehetőleg olyan nőket, akik hasonlítottak az anyukájára. Volt sok alkalom, amikor üres kézzel tért vissza, mert nem talált megfelelő hullát, és olyan is előfordult, hogy csak egy részüket hozta haza, amiből valami evőeszközt és egyéb tárgyakat készített.
Ed nem volt robosztus alkat. A nyomozás egy ideig meg is akadt, mert olyan kis vékonynak és elesettnek találták, hogy számításba vették, talán társa is volt a sírrablásokban, de végül bebizonyosodott, hogy Ednek jóformán emberi kapcsolatai sem igen voltak. Ebből a pszichológus szakértők arra következtettek, hogy szeretkezett is a hullákkal, de Ed ezt visszautasította: "Túlzottan szaglottak." - mondta. Azért azt elismerte, hogy a nők nagyon érdekelték, a megszállottjuk volt, de mivel nem volt alkalma élő nőket megnézni közelebbről, ezért a hullákkal "kipróbált" dolgokat.
Jó ideig úgy tűnt, csak két embert ölt meg, amivel még nem volt sorozatgyilkosnak tekinthető (a hivatalos meghatározás szerint 3 személyt kell legalább megölni a kitüntető címért). De aztán a házban talált soktucatnyi ember maradványairól kiderült, hogy az elmúlt évek alatt eltűntekhez tartoznak: Ed Gein házának berendezési tárgyai és magányos, kábult orgiáinak ruhakellékei.
Ed egyszerű férfi volt, nem nagyon tervezgetett előre, nem igen foglalkozott azzal, hogy elterelje a hatóságok figyelmét, semmi ilyesmivel nem törődött. Ő csak a hobbijának élt, és ehhez a hobbihoz testekre volt szüksége - holttestekre. Egyszerű fejében az sem fordult meg, hogy eltitkolja a dolgait mások elől. Szerencséjére ritkán járt nála bárki is. De amikor igen, nagy örömmel mutogatta csontokból és bőrből készült kincseit. Hogy ezek után miért nem jelentette fel senki?
Nos, ennek két oka volt: egyrészt mindenki hülyének nézte és nem gyilkosnak, másrészt el sem hitték neki, hogy emberi maradványokkal bíbelődik. A régi sírokkal nem foglalkozott senki, ráadásul éjszaka járt ki "anyagbeszerzésre". Akkor lépett a lebukás útjára, mikor elfogytak a számára megfelelő hullák a temetőben, és új tetemekre volt szüksége. Ed-nek igazán nem okozott akadályt, hogy friss bőrt szerezzen.
A bekattanás akkor kezdődött, mikor az anyja meghalt. Akkoriban döntött úgy, hogy nővé operáltatja magát, - egy olyan nővé, aki az anyjának pontos másolata. El is ment egy sebészhez, de az olyan árat mondott neki a műtétért, hogy inkább nem vállalkozott rá. Nagyon csalódott volt, hogy le kell mondania az átváltozásról: eszébe jutott, hogy női testekből csinálhatna magának egy sajátot... Nagyon izgalmasnak találta új kreatív hobbiját, elmondása szerint így társaságban érezte magát.
Ednek kegyetlen és az őrületig vallásos anyja volt. Harry-vel, a bátyjával, el voltak zárva a külvilágtól, különösen a lányoktól. Anyja megtanította nekik, hogy a nők mind kurvák, erkölcstelenek és őt kivéve egytől egyig a pokol démonai. Ha a fiúk rajtakapják magukat, hogy vágyakoznak rájuk, azonnal jelenteniük kell neki, és büntetést kérni vétkükért, majd imádkozni Istenhez. Apjuk alkoholista volt és gyenge férfi, ő is Mrs. Gein uralma alatt állt. A fiúkat egész életükben azzal vegzálta, hogy ők is pont olyan semmirekellő naplopók lesznek, mint az apjuk. Mikor Harry csipája kinyílt, és elkezdte kritizálni az addig istenített anyát, Ed megölte a testvérét. Miután apjuk is meghalt, már csak az anyja maradt Ednek, de végül ő is meghalt, így a fiú egyedül maradt. Plainfieldben egy ideig szerették, mert bár "furcsa humora" volt, sokféle alkalmi, ház körüli munkát elvégzett. Nagyon szeretett olvasni például és jól tudott mesét mondani. Még babysitternek is felfogadták egyes családok, mert a gyerekek érdekesnek tartották és kedvelték - jobban meg is értette magát, mint a felnőttekkel. Szellemileg és fizikailag is kissé visszamaradt, ezért egy kisebb kamaszfiú benyomását keltette mindaddig, míg az előzetes letartóztatása során nem engedték meg számára a napi szintű borotválkozást.
Tettei mély, máig nem szűnő döbbenetet keltettek világszerte. A Psycho Norman Bates karakterén kívül a texasi láncfűrészes gyilkosról szóló filmek, valamint Jame Gumb karakterét "A bárányok hallgatnak" című filmből róla mintázták. Minderről maga Ed nem sok tudomást vett. A külvilág híreiből arról értesült csupán, hogy háza és minden holmija egy tűzvészben odaveszett, semmije nem maradt.
Mivel a pszichológiai szakvélemény a pszichopátia mellett skizofréniát állapított meg nála, s mint ilyet, nem beszámíthatónak véleményezték, nem kerülhetett börtönbe. Az elmeorvosok megállapították, hogy Ed cselekedetei noha kifejezetten borzalmasak voltak, semmi más indíték nem volt mögöttük, mint házának hatalmas és ölelő ember testté, egyfajta anyaméhvé alakítása. A teljes magány és izoláció borzalmas gyógyítása - anyja gigantikussá nőtt árnyékában.
Egész további életét egy mentálhigiénés intézetben élte le, ahol roppant jól érezte magát.
Az orvosok és ápolók mintabetegnek írták le: "Eddie boldog volt a kórházban, talán boldogabb, mint életében bármikor. Tisztességesen étkezett háromszor egy nap. Az újságírók csodálkoztak is, hogy mennyit hízott mióta elfogták. Rengeteget olvasott. Szerette a beszélgetéseket a pszichológusával, és a kézműves munkát, amit kiosztottak neki. Mindent egybevéve tökéletesen barátságos és kezelhető beteg volt, azon kevesek egyike, akiknek soha nem volt szükségük nyugtatóra, hogy őrültségüket kordában tartsák. Ha minden betegünk olyan lenne, mint ő, akkor egyáltalán nem lennének gondjaink.”
A plainfieldi temetőben helyezték örök nyugalomra, természetesen anyja mellé, közel azokhoz a sírokhoz, amiket ő fosztogatott annyi éven át...
